hirdetés
Bulvár

Összeköltözött Tóth Bence és Hódi Pamela

Komoly elhatározásra jutott Hódi Pamela modell és Tóth Bence futballista – a pár ugyanis úgy döntött, hogy végre összeköltöznek.

Összeköltözött Tóth Bence és Hódi Pamela
hirdetés

Másfél éve van együtt a modell-műsorvezető és futballista kedvese, azonban egészen eddig Tóth Bencét hivatása Mezőkövesdhez kötötte, aminek az lett az eredménye, hogy a találkozáshoz ingáznia kellett. Hódi Pamela a Blikknek elmondta, hogy szerelme amikor csak ezt meg tudta tenni, vele volt, azonban már egy ideje beszélték, hogy össze kellene költözniük. Erről a döntés a közelmúltban született meg.

„Áprilisban néhány hétre elutaztam az Ázsia Expressz forgatása miatt, s miután hazatértem, eldőlt, hogy Bence hozzánk költözik”

– mesélte Pamela a Blikknek. Elárulta azt is, hogy eleinte tartott tőle, a férfinak lehetnek olyan rigolyái, amelyek esetleg zavarnák őt vagy ötéves kislányát, ám ilyesmit nem vett még észre. Ezzel kapcsolatosan elmondta:

„Szokták mondani, hogy lakva ismerszik meg az ember, és ez így igaz! Minden zökkenőmentes volt, nem volt feszültség, édesanyaként pedig a legfőbb szempont az volt, hogy a lányomnak jó lesz-e, ha itt él velünk egy férfi”.

hirdetés

A modell elárulta, hogy kislánya már akkor is folyton várta, hogy találkozzanak a focistával, amikor még ingázni kellett a találkozásokhoz, és sok közös programot is szerveznek, így például bicikliznek, kerékpároznak.

Hódi Pamela szerint az sem okozott gondot, hogy másfél szobás lakásukban mindhárman meglegyenek, Nagyobb albérleten pedig egyelőre azért nem gondolkoznak, mert hamarosan kertes házba költöznének. A modell elmondta, a távolabbi jövőben közös gyermeket is szeretnének.

[

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

](https://www.instagram.com/p/Bx75d4aHCEy/)

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,Máj 26., 2019, időpont: 11:31 (PDT időzóna szerint)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés