hirdetés
Bulvár

Nem kis meglepetés volt, amikor a maszk alatt Vajna Timit fedezhettük fel a TV2 műsorában

Most Vajna Timi elárulta azt is, hogy miért vállalata a szereplést a kereskedelmi csatorna maszkos műsorában.

Nem kis meglepetés volt, amikor a maszk alatt Vajna Timit fedezhettük fel a TV2 műsorában
hirdetés

Sokáig kevesen gondolhatták komolyan, hogy valóban Vajna Timi van a kék Szőrmók-jelmezben, és hiába tippelte az egyik sztárcsapat helyesen a kilétét, Majkáék szinte az utolsó pillanatig, vagy még az után is kételkedtek benne, hogy valóban ő volna az. Pedig már a bemutatkozójában is akadtak árulkodó információk, így például az, hogy rajong az állatkákért.

Vajna Timi hétfőn már a Mokka vendégeként árulta el, hogy miért vállalta el a szereplést a TV2 Nicsak, ki vagyok című új műsorában.

Így például leszögezte azt is, hogy nagyon jól érezte magát a produkciója közben, és általánosságban is úgy érzi, hogy jót tett neki a műsor, ugyanis Andy Vajna halála után az picit segített neki kizökkenni a gyászból – idézi a Blikk Timi szavait.

Emellett jól esett neki az is, hogy sok-sok pozitív üzenettel és kommenttel halmozták el őt egy este alatt, de persze azért nem volt ám olyan egyszerű a feladata.

hirdetés

Sőt, elmondása szerint nagyon nehéz volt eltitkolnia, hogy ő rejtőzik a maszk mögött, vagy hogy a műsorban szerepelni fog, s csak a húga tudott az egészről egészen tegnap estig.

Hogy véletlenül se bukjon le, még a vécére is bukósisakban ment, egyébiránt pedig a kocsiban öltözött át, és lepelbe bugyolálva közlekedett mindenhová. Amikor pedig utazott, mindig egy parkolóban vették fel őt.

A műsorért kapott pénzt egyébként gyermekkórházak javára ajánlotta fel, s beavatta a nyilvánosságot abba is, Andy Vajna emléke előtt is tisztelgett kicsit a szereplésével, hiszen ezt a műsorformációt ő halála előtt fontolgatta, hogy behozná Magyarországra.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés