hirdetés
Bulvár

Megszólalt a férfi, aki elsőként sietett Gesztesi Károlyhoz rosszulléte után

A férfi ugyan többektől kért segítséget, de az autósok közül sokan egyszerűen tovább hajtottak, s végül egy orvos, valamint egy pizzafutár állt meg segíteni, de mindez már hosszú percek múltán történt.

Megszólalt a férfi, aki elsőként sietett Gesztesi Károlyhoz rosszulléte után
hirdetés

Elsőként sietett oda Gesztesi Károly autójához a több évtizede mentőként dolgozó férfi, K. Gy., akit a Blikk megszólaltatott, azonban hiába tudta ő maga, hogy mit kell tennie, többszöri segítségkérése ellenére senki sem állt meg, hogy közreműködjön vele.

A férfi a lapnak elmondta, hogy amikor ő az autóhoz ért, a színművésznek nem volt légzése és keringése, egyenes testtartással ült, és a feje a mellkasára volt hajolva, ezek alapján pedig feltételezte, hogy a klinikai halál állapotában van.

Miután hívta a központi segélyhívót, próbált segítséget szerezni, ugyanis tudta, hogy egyedül képtelen kiszedni a bajba jutottat az autóból, azonban megdöbbenésére hiába könyörgött több autósnak is segítségért, jó ideig mindegyikük továbbhajtott.

Végül egy pizzafutás állt meg, illetve egy traumatológus orvos érkezett a helyszínre, akik beszálltak az újraélesztésbe. A mentősként dolgozó férfi azonban megjegyezte:

hirdetés

„Elképesztő egyesek hozzáállása a másik bajához. Nem akartam elhinni, hogy képesek gond nélkül továbbmenni annak ellenére, hogy érthetően elmondtam, mit szeretnék”.

A lap felidézi, mellkaskompresszióval és befúvásos módszerrel is próbálkoztak, de a színművész életét a közel egy órán át történő próbálkozás ellenére sem sikerült megmenteni az életét. A gyors segítségnyújtásnak ilyen esetekben egyébként rendkívül nagy a jelentősége, hiszen valóban „minden másodperc számíthat”.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés