hirdetés
Bulvár

Mégsem keres barátnőt a holdutazáshoz a japán milliárdos

Visszamondta azon tervét Yusaku Maezawa japán divatmogul, hogy barátnőt keressen magának az internetes jelentkezők köréből a SpaceX vállalatnál tervezett holdutazásához.

Mégsem keres barátnőt a holdutazáshoz a japán milliárdos
hirdetés

A milliárdos divatmogul húsz éven felüli nők közül tervezte kiválasztani azt az egyet egy „párkeresési eseményen”, aki vele tarthatna a Hold körüli utazásra. Közel 28 ezer nő jelentkezett a felhívásra, azonban a milliárdos idő közben meggondolta magát.

Már, a társkeresést illetően, ugyanis a Hold körüli útra továbbra is el akar menni, csak éppen immár úgy tervezi, hogy nem visz magával az útra senkit – számol be róla a BBC.

A társkeresési felhívást egyébként még januárban tette meg, és az e célra létrehozott weboldalon több olyan feltételt is soroltak, amelyeknek a jelentkező nőknek meg kellett felelniük. Így például egyedülállónak kellett lenniük, érdeklődniük kellett a holdutazás iránt, továbbá el kellett múlniuk húsz évesnek.

Úgy volt, hogy a jelentkezők közül egy nőt választanak ki, és az egész folyamatról egy Full Moon Lovers (vagyis Telehold Szeretők) című dokumentumfilm is készült volna.

hirdetés

Csütörtökön azonban a Twitteren a milliárdos bejelentette, hogy mégsem szeretne az interneten társat keresni a tervezett űrutazásához. A közösségi oldalon megjegyezte, hogy lelke egy része mindig is vegyes érzelmeket táplált a terve iránt, és noha rendkívül sajnálja, hogy 27 722 bátor és szilárd elhatározású nőnek okoz csalódást, mégis visszamondja a meghirdetett eseményt.

A milliárdos egyébként nemrégiben szakított huszonhét éves barátnőjével, Ayame Goriki színésznővel.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés