hirdetés
Bulvár

Megdöbbentő összegű pénzt hagytak a járműveken a BKV utasai

Az elmúlt évben kilenc millió forintnál is többet hagytak a feledékeny, vagy csak kissé szétszórt utazók a BKV járművein, és noha ennek az összegnek egy része már visszakerült a tulajdonosaikhoz, azért továbbra is több millió maradt „gazdátlanul”.

Megdöbbentő összegű pénzt hagytak a járműveken a BKV utasai
hirdetés

A BKV járművein 2018-ban összesen 9 152 390 forintot felejtettek ott az utasok, ám ebből már majdnem 6 millió sikeresen visszakerült az eredeti tulajdonosához – írja a Ripost. Mindezzel együtt azonban az összeg megközelítőleg harmadát, közel 3 millió forintot továbbra sem tudtak visszajuttatni a pénzt elhagyókhoz.

Természetesen a fenti összegeket nem néhány, hanem több száz utas hagyta el, jellemzően kis részletekben. Igaz, utóbbi alól van azért kivétel, mivel volt utas, aki egyszerre hagyott a járművön majdnem 400 ezer forintot, a táskájával együtt.

Az olyan esetekben, amikor leadnak egy talált pénztárcát, gyakorta könnyebb rábukkanni a tulajdonosra, hiszen ebben például a bankkártya, vagy az igazolványok is benne lehetnek, s így a BKV később fellelheti az érintett utast.

Természetesen lehetnek olyan utasok is, akik egy pénztárcára bukkanva inkább elteszik azt, ám az ilyen esetek számát a közlekedési vállalat érthető okokból nem ismeri.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés