hirdetés
Bulvár

Kórházba került Fülöp herceg

Kórházba került Fülöp herceg, azonban a Buckingham-palota közlése szerint csupán elővigyázatosságból volt szükség erre a lépésre.

Kórházba került Fülöp herceg
hirdetés

Fülöp herceg a királynő norfolki birtokáról került a VII. Edvárd Király Kórház nevű londoni kórházba pénteken reggel – derül ki a BBC cikkéből.

A Buckingham-palota a közleményében azt írta, hogy egy már meglévő egészségügyi problémája miatt megfigyelés és kezelés céljából szállították a brit uralkodó férjét a kórházba az orvosának tanácsára. Leszögezték azt is, nem mentő szállította oda Fülöp-herceget, hanem előre tervezett kezelésről van szó.

A kilencvennyolc éves Fülöp herceg 2017 augusztusában vonult vissza a nyilvános tevékenységek gyakorlásától, miután előzőleg évtizedeken át volt jelen a királynő mellett számos jelentős eseményen, valamint saját jótékony szervezetei és rendezvényei során is aktív szerepet vállalt.

Visszavonulását követően is megjelent ugyan több eseményen és misén is, de ekkor már nem vállalt kitüntetett nyilvános szereplést. Gabriella Windsor májusi esküvőjét követően azonban már nem is igazán mutatkozott nyilvánosan.

hirdetés

A közlemény szerint Fülöp herceg csupán néhány napig marad előreláthatólag a kórházban, amelyet ott tartózkodása alatt rendőrök is őriznek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés