hirdetés
Bulvár

Ilyen az élet az X-Faktor után – Van, aki már vissza is tért a régi életéhez

Az X-Faktor után a volt versenyzők élete más-más fordulatot vett, de van, akinek élete már vissza is tért a régi kerékvágásba.

Ilyen az élet az X-Faktor után – Van, aki már vissza is tért a régi életéhez
hirdetés

A Liget Clubban ismét együtt koncerteztek a tavalyi X-Faktor élő show-jába jutott versenyzők, egyedül a hetven éves Anti bácsi nem tudott jelen lenni a fellépésen. A tehetségkutató minden versenyző életére egy kicsit más hatással volt, azonban van, akinek mindennapjai már vissza is tértek a megszokott kerékvágásba – derül ki a Blikk cikkéből.

A lap megszólaltatta a korábban egy budapesti gyorsétteremben dolgozó Bagdi Enikőt is, aki a verseny után visszatért a munka világába, és noha az éneklést sem adja fel, leszögezte, hogy szerinte jó, ha valakinek van egy állandó munkája is, hiszen az biztonságot jelent.

Korábban egyébként a kiesését a fiatal versenyző elég rosszul viselte, és egy ideig nem is mutatkozott semmilyen formában a nyilvánosság előtt: magányra vágyott, arra, hogy kipihenhesse magát, és mindent a helyére tegyen, amit azóta elmondása szerint meg is tett.

„Kellett egy kis idő, hogy egyedül legyek. Rosszul éreztem magam, nem akartam beszélni szinte senkivel, de már jól vagyok”

hirdetés

– fogalmazta meg Enikő.

A lap egyúttal röviden beszámolt a tehetségkutató győztesének, Ruszó Tibinek a sorsáról is, aki jelenleg „megállás nélkül koncertezik”, s fellépéseire anyukája is elkíséri őt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés