hirdetés
Bulvár

Hosszú Katinka és párja már a családalapításról is szőnek terveket

Hosszú Katinka és Gelencsér Máté közös interjúban beszélt kapcsolatukról, valamint a közös jövőjükre vonatkozó terveikről.

Hosszú Katinka és párja már a családalapításról is szőnek terveket
hirdetés

A pár immár egy éve van együtt, s most interjút adtak a Hot magazinnak, amelyben elárulták azt is, hogy hogyan jöttek össze – számol be róla a Blikk a lap cikke alapján.

Katinka elmondta, hogy gyermekkorából emlékszik Mátéra, aki szintén úszott, s mikor ő 13-14 éves, addig Máté 16-17 éves volt.

„Nekem nagyon tetszett, de ő persze, nem emlékszik rám, én akkor még csak egy rövid hajú kislány voltam”

– idézte fel az úszónő, aki megjegyezte azt is, éppen a világ két ellentétes pontjára, Sydneybe, illetve Los Angelesbe mentek tanulni aztán.

hirdetés

Noha másfél évtizeden át csak átutazóban volt Magyarországon Máté, így nem is lehetett semmi közte és Katinka között, egy házibuliban találkoztak, ahol jól érezték magukat egymás társaságában, s így Máté rá is írt az úszónőre, hogy találkozzanak. Ezt egy közös ebéd követte, ami ugyancsak nagyon jól sikerült.

Idővel aztán egyre többet találkoztak és randiztak, s még ha eleinte még nem is terveztek komoly kapcsolatot, azt elárulták, hogy már kapcsolatuk eleje óta nagy volt az összhang köztük, és felmerült bennük, hogy egymás személyében megtalálták az igazit. Máté végül otthagyta Afrikában már kialakított magánéletét, munkáját és cégét is.

Katinka elmondta, már az elején feltett párjának olyan kérdéseket, „amiktől a pasik falra másznak”, így például azt, hogy hány gyereket szeretne. Ezzel kapcsolatosan az úszónő felidézte:

„Azt hittem, hogy Máté elszalad, de rávágta, hogy négyet-ötöt! Jövőre!”.

Az interjúból kiderül, hogy legalább három gyermeket szeretnének, az úszónő azonban egyelőre nem tudja elképzelni a várandósságot, s az úszástól való visszavonulás után még 2-3 évet szeretnének várni a babával.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés