hirdetés
Bulvár

Hármas ikreket vár Rúzsa Magdolna

Rúzsa Magdolna közösségi oldalán elárulta, hogy hármas ikreket vár, s egy fényképet is megosztott az örömteli hírrel együtt.

Hármas ikreket vár Rúzsa Magdolna
hirdetés

Rúzsa Magdolna az Instagram-oldalán osztott meg egy fotót terhespocakjáról, valamint bővebben is írt a várandósságáról, és az azzal kapcsolatos érzéseiről.

Az énekesnő elmondta, hogy noha azon nem is lepődött meg annyira, hogy ikreket vár, de a hármas ikrek hírére már annál nagyobb volt a meglepetés és a boldogság, majd a „pánik”. Ez utóbbit Magdi azzal orvosolta, hogy már el is kezdte tervezni a helyzet megoldását, s részben egy „újabb csapat szervezését” annak érdekében, hogy a közönségnek is több jusson belőle, s ő maga is töltődjön a színpadon.

„Igazi kis karaván leszünk majd. A férjemmel nagyon várjuk a kis mókusainkat. Pár napja elsírtam magam, amikor megértettem, hogy milyen isteni kegy és mekkora csoda az, hogy három kicsi lélek is egyszerre minket választott. Vajon mit láthattak bennünk ott fönt, hogy így döntöttek. Elmondhatatlan érzés. Úgy érzem magam, mintha valamiért olyan ajándékot kaptunk volna a Jóistentől, amit csak kevesen kapnak. Olyan, mintha az ölébe emelve ringatna bennünket. Szinte érzem a jelenlétét”

  • fogalmazott az énekesnő, aki megerősítette azokat a korábbi híreket is, amelyek szerint terhessége utolsó három hónapját kórházban tölti majd.

Arra kért mindenkit, aki szereti, hogy mondjon érte néha egy imát, hogy mindenki egészséges legyen, s cserébe „amíg él, szép muzsikákat ajándékoz” a közönségének.

(A borítókép forrása: Készítette: RMFC Team - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=25777376)


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés