hirdetés
Bulvár

Futni indulhatott a tóhoz Petics Kristóf a halála előtt

A huszonnégy éves egykori X-Faktoros, Petics Kristóf holttestére édesanyja, húga, illetve egy barátnője találtak rá egy tóban. Úgy vélik, futni indult a tehetségkutató egykori versenyzője, amikor baleset érte.

Futni indulhatott a tóhoz Petics Kristóf a halála előtt
hirdetés

Petics Kristóf a napokban írt volna alá egy szerződést, így nagyon boldog volt, valamint fizikailag is próbált felkészülni a szereplésre, ezért is járt futni – tudta meg a Blikk az elhunyt fiatal apjától. Az édesapa szerint a tragédia napján is futni indulhatott fia, s feltételezi, hogy baleset történt.

Egyúttal arra kért mindenkit, hogy tartsák tiszteletben gyászukat. Úgy fogalmazott:

„Szeretnénk gyászolni, ezért kérünk mindenkit, hogy ezt tartsák tiszteletben. Azokat is, akik nem szerették őt, arra kérem, ne gyűlöljék többé, engedjék békében nyugodni”.

A Blikk szerint Kristóf szombat este nem ért haza időben, majd miután valaki megtalálta a pénztárcáját, s elvitte azt a családnak, keresni kezdték a fiatalt.

hirdetés

Nemcsak a család, de Kristóf közeli barátja is úgy véli, hogy baleset történt, bár azt nem tartja kizártnak, hogy a fiú iszogatott volna a tó mellett, mert ez az egyik kedvenc helye volt. A barát biztosra veszi, hogy ha Kristóf bajban lett volna, neki biztosan szól.

Úgy tudja viszont, hogy az egykori X-Faktoros lába beleakadt valamibe, s ezért nem tudott kijutni a tóból.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés