hirdetés
Bulvár

Felébredt az altatásból Demjén Ferenc

Gyógyulása érdekében mélyaltatásban volt, de már felébredt Demjén Ferenc, aki előzőleg agyérgörcsön esett át.

Felébredt az altatásból Demjén Ferenc
hirdetés

Múlt hét pénteken rosszul lett Demjén Ferenc, ezt követően hétfő óta mélyaltatásban tartották őt orvosai a gyógyulása érdekében – idézi fel a Blikk. A Kossuth-díjas énekes agyvérzés gyanújával került a szigetvári kórházba, ahol azonban kiderült, hogy csak enyhébb agyérgörcsön esett át. Később a Pécsi Idegtudományi Központban gondoskodtak róla.

Az altatás szükségességéről szólva a lap által megszólaltatott belgyógyász-kardiológus elmondta, hogy elsősorban az agy regenerálódásának zavartalansága szokta indokolni ezt az eljárást, s az altatás egyrészt megkíméli a beteget a felesleges stressztől, másfelől pedig az alvás által elősegítheti a megfelelő agyműködést.

A Blikk úgy tudja, Demjén Ferenc szerda este ébredt fel az altatásból, s ekkor felesége, Rebecca is mellette volt. Az énekes a lap szerint a körülményekhez képest jól van, de egyelőre az intenzív osztályon marad, és még több vizsgálat is vár rá.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés