hirdetés
Bulvár

Durva lovas baleset érte a magyar színművészt

Az Első Érdi Vágtán rémisztő balesetet szenvedett el Laklóth Aladár. Az ötvenkilenc éves színművészt a délutáni sztárfutamon érte a baleset: előbb leesett a ló hátáról, majd mellkasára lépett, s a fejét is megrúgta az állat – írja a Blikk.

Durva lovas baleset érte a magyar színművészt
hirdetés

Az I. Érdi Vágtán Laklóth Aladárt a délutáni sztárfutamon vett részt éppen, amikor leesett a lováról, és az állat ezután mellkasára lépett, valamint a fejét is megrúgta – számol be a rémisztő esetről a Blikk.

A mentőszolgálat a helyszínen lévő munkatársai azonnal megkezdték a sérült színművész ellátását, és állapota stabilizálását követően kórházba szállították őt. Laklóth Aladárt egy éjszakára ment is tartották, ő maga is megjegyezte azonban, hogy ezzel együtt is szerencséje volt, hiszen nagyobb baj is történhetett volna.

A színművész bevallotta, hogy általában nem hord kobakot, most azonban megtette, és valószínűleg ennek köszönheti, hogy nagyobb baja nem esett.

„Harminc éve lovagolok, akár szőrén is megülöm a jószágot, estem is, de komolyabb sérülésem még nem volt”

hirdetés

– fogalmazott a lapnak a kórházi ágyából nyilatkozva a sérült.

Ezúttal talán az jelentette a problémát, hogy ismeretlen lovon ült, mindenesetre az első két sikeresen vett akadály után a harmadiknál az állat váratlanul kilépett lovasa alól, aki ekkor került a földre. A színművész az eset során enyhe agyrázkódást szenvedett, és a mellkasán is keletkezett egy zúzódás, a csonttörést azonban megúszta.

A lapnak elárulta azt is, hogy most már jobban van.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés