hirdetés
Bulvár

Beszélt betegségéről a Pokolgép frontembere

Tóth Attila tavaly egy győri fellépés után kapott sztrókot, amiről most éppen azért beszélt, hogy ezzel is felhívja a figyelmet rá, vegyék kellően komolyan a jeleket.

Beszélt betegségéről a Pokolgép frontembere
hirdetés

Tavaly először történt olyan a Pokolgép eddigi története során, hogy elmaradt a nagy évadzáró Metálkarácsony, ami most kivételesen azért következett be, mert az együttes frontembere, Tóth Attila sztrók miatt kórházba került – idézi fel a Blikk.

Az énekes egy győri fellépés során lett rosszul, és saját elmondása szerint először nem vette komolyan a tüneteket, ugyanis egyedül a magas vérnyomás volt előjele az egésznek.

A Blikknek azt mondta, egy ideig úgy vélte, másnapra kialussza az egészet, de aztán arra kellett eszmélnie, hogy hiába akart megmozdulni, sem a kezét, sem a lábát nem tudta használni.

Ezután rögtön kórházba vitték, azonban voltaképpen csak ott döbbent rá a diagnózis hallatán, hogy milyen komoly a baj.

hirdetés

„Elzáródott a nyaki verőerem. Sokan mondták, ha még egy napot várok, könnyen rámehettem volna...”

– fogalmazott az énekes, aki egyúttal elárulta, azért is akart beszélni a betegségéről, hogy ezzel felhívja a figyelmet a veszélyre.

Megjegyezte azt is, hogy nem tartja „fairnek”, hogy ez történt, s hogy pont vele, hiszen rendszeresen sportolt, mértékkel ivott csak alkoholt, figyelt az étkezéseire, és 48 évesen még idősnek sem mondható.

A Pokolgép jelenleg várja, hogy a továbbra is kórházban kezelt, gyógytornát folytató frontember jobban legyen, ő maga pedig igen elszánt, és úgy hiszi, az együttes március 21-i, szolnoki és május 9-i, a Barba Negrában esedékes koncertjére már visszatérhet. Ez orvosai véleménye szerint sem kizárt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés