hirdetés
Bulvár

Beadta a válási papírokat Adele

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy Adele válni készül, most azonban az ehhez szükséges dokumentumokat is beadta az Egyesült Államokban – írja a BBC. A pár egy képviselője azt mondta, hogy Simon Konecki és az énekesnő elkötelezettek gyermekük közös, szerető nevelése iránt.

Beadta a válási papírokat Adele
hirdetés

Adele 2012-ben adott életet a pár közös fiának, akit Angelo névre kereszteltek, majd a befektetési bankárként és egy segélyszervezet vezetőjeként tevékenykedő férjével öt év együttélést követően házasodtak össze 2016-ban. A válásukat áprilisban jelentették be.

A pár most kiadott közleményében továbbra is a magánéletük tiszteletben tartását kérik, és nem kívántak újabb részleteket megosztani a döntésükről. A válással kapcsolatos dokumentumokat a BBC szerint egy Los Angeles-i bíróságon adták be.

Adele 2016-ban egy titkos ceremónián házasodott össze férjével, s először a 2017-es Grammy-díjátadó gálán tartott beszédében említette a nyilvánosság előtt a házasságát, ahol köszönetet mondott Koneckinek, már mint férjének.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés