hirdetés
Bulvár

Autóbalesetben halt meg egy együttes mindkét tagja

A liverpooli Her's nevű együttes mindkét tagja, valamint a turnémenedzserük is életét vesztette az Egyesült Államokban egy autóbalesetben.

Autóbalesetben halt meg egy együttes mindkét tagja
hirdetés

A szerdán, Kaliforniában történt autóbalesetben az együttes két tagja, Stephen Fitzpatrick és Audun Laading, valamint menedzserük, Trevor Engelbrektson is életét vesztette. A banda éppen egy fellépésre tartott, amikor a tragédia történt – írja a BBC a lemezkiadójuk, a Heist or Hit közlése alapján. A kiadó egyúttal elmondta, hogy a Her's az Egyesült Királyság egyik legkedveltebb induló együttese volt.

A Heist Or Hit az esettel kapcsolatosan azt közölte, hogy a zenészek

„egy közlekedési balesetben vesztették életüket szerdán reggel, miközben egy, a kaliforniai Santa Anában esedékes fellépésükre igyekeztek”.

Előzőleg a keddi napon az arizonai Phoenixben volt koncertjük, ahonnan mintegy 350 mérfölddel távolabbra lévő következő célpontjukra indultak, mielőtt a baleset bekövetkezett volna.

hirdetés

Hétfőn a banda Facebook-oldalán még azt írták, hogy

„Már majdnem itt a hazatérés ideje a srácoknak, az amerikai turné eddig nagyon sikeresen alakult. A Grand Kanyont is láttuk a naplementében ma este”.

A Heist or Hit közleményében úgy fogalmazott, hogy egészen elkeserítették őket a történtek.

„Ez az energia, életerő és tehetség meghatározta a kiadónkat. Emberként (a duó tagjai) szívélyesek, kedvesek és szellemesek voltak. Valahányszor betértek az irodába, az felemelő élményt jelentett”

– tették hozzá.

Az arizonai közlekedésbiztonsági hatóság a közlése szerint vizsgálatot indított a szerdán helyi idő szerint hajnali egy órakor történt baleset ügyében, a négy áldozat személyazonosságát azonban egyelőre nem erősítették meg. Egy szóvivő elmondta, hogy az információkat azért nem adják egyelőre közre, mert a tűz miatt szinte minden bizonyíték megsemmisült.

„A holttestek nem voltak azonosíthatóak, és az orvosszakértő segítségére van szükségünk a személyazonosság megerősítéséhez”

– mondta a szóvivő.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés