hirdetés
Belföld

Volt már rá példa, hogy valakinek harmadik vakcinadózist is beadtak

Rusvai Miklós virológus szerint hivatalosan nem adhatnak még be harmadik oltást az orvosok, de ő már hallott olyan esetről, ahol az ellenanyag hiánya miatt ez megtörtént. Meglátása szerint egyébként nem tilos beadni harmadik dózist, és az orvosi esküből is ez következhet.

Volt már rá példa, hogy valakinek harmadik vakcinadózist is beadtak
hirdetés

A virológus számításai szerint a kínai vakcinával oltott 60 év felettiek közül minden ötödik embernél előfordulhat, hogy nem alakult ki kellő immunválasz. Rusvai Miklós mindezt hozzá eljutott információk alapján mondta.

Az ATV Startnak nyilatkozó szakember elmondása szerint az összes oltotthoz képest ez 15-20 százalékot jelent, így szükségesnek látna egy tömeges felmérést a kérdésben.

A virológus szerint egyénfüggő az immunválasz, és a korral arányosan egyre inkább jellemző lehet, hogy az immunrendszer nem reagál megfelelően. Úgy véli tehát, hogy amint lehet, be kell adni a harmadik oltást, különösen akkor, ha a második oltás után négy héttel még nincsen antitestes válasz.

A harmadik vakcina szerinte jó, ha más típusú, mint a korábbi két alkalommal beadott oltások.

hirdetés

Amennyiben esetleg évenkénti immunizálásra lesz szükség, egy oltást úgy is elegendőnek tart.

Hivatalosan ugyan az orvosok nem tehetik meg, de Rusvai már hallott olyan esetről, ahol az ellenanyag hiánya miatt az orvos harmadik oltást is beadott. Ez a virológus szerint nincsen megtiltva, és úgy látja, hogy az orvosi esküből is ez következik.

Olyan esetről is hallott, amikor valaki a harmadik oltásért más országba ment át.

(A borítókép forrása: MTI/Vasvári Tamás)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés