hirdetés
Belföld

Vita közben halálra késelte testvérét egy férfi

hirdetés
Gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit a nyomozók, miután az oroszlányi férfi egy vita hevében késsel halálosan megsebesítette testvérét.
Vita közben halálra késelte testvérét egy férfi
hirdetés

A gyanú szerint május kilencedikén, szombaton este vita alakult ki két testvér között egy oroszlányi lakásban, minek során a huszonhat éves gyanúsított – dulakodás közben – egy késsel mellkas tájékon megszúrta a testvérét. A police.hu oldalon olvasható közlemény szerint a megsebesített testvér a helyszínen meghalt.

Az esetről az egyik szomszéd tett bejelentést még aznap 21 óra 15 perckor, majd a rendőrök a megadott címre kivonulva megállapították, hogy a bejelentés valós, a tettest pedig a helyszínen elfogták.

A huszonhat éves R. Dominikot előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított ellene büntetőeljárást.

A rendőrség – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezte a férfi letartóztatásának indítványozását.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés