hirdetés
Belföld

Videót tettek közzé a férfiről, aki „Diszkrimináció” feliratot firkált a budapesti állatkert bejáratához

A Fővárosi Állat- és Növénykert bejáratánál található elefántszobor műemlék, így azzal, hogy az elkövető ráfestett a szoborra, műemlékrongálást követett el.

Videót tettek közzé a férfiről, aki „Diszkrimináció” feliratot firkált a budapesti állatkert bejáratához
hirdetés

Korábban több portálon, köztük a 444.hu-n is beszámoltak arról, hogy egy egyelőre ismeretlen elkövető szombat hajnalban a budapesti állatkert főbejáratának elefántszobrára vörös festékkel a „diszkrimináció” feliratot festette fel.

Hanga Zoltán állatkerti szóvivő akkor elmondta, hogy az esetről értesítették a rendőrséget, akik ki is vonultak helyszínelni. Már akkor kiderült továbbá, hogy a térfigyelő kamerák felvételein is látható az elkövető.

Az állatkerteket továbbra is csak védettségi igazolvánnyal látogathatják a felnőttek, a gyermekeket pedig csak védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérheti az intézménybe. Ezt a 444 szerint többen kifogásolták, és május elsején, a nyitás napján szóváltás is kialakult a bejáratnál, ahol néhány Guy Fawkes-maszkot viselő szólalkozott össze a rendőrökkel, hasonló érveket hangoztatva, mint amit a festékszórós elkövető az elefántra írt.

A BRFK XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága 01140/1113/2021. bűnügyi számon rongálás bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. Közleményükben azt írják, egy férfi 2021. május 29-én 4 óra 30 perc körül a Fővárosi Állat- és Növénykert főbejáratánál található bal oldali elefántszobor műemléket piros festékkel lefújta.

hirdetés

A feltételezett elkövetőről egy felvétel is készült, amelyet most közzé is tettek a rendőrök.

Az embereket arra kérik, hogy aki felismeri a felvételen látható férfit, illetve információval rendelkezik a személyazonosságával, tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban, az akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

(A borítókép forrása: pixabay.com / charlemagne)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés