hirdetés
Belföld

Végre kerül víz a Velencei-tóba

A nyár folyamán több híradás is felvetette, hogy könnyedén a Velencei-tó hanyatlásához vezethet az azt érintő vízhiány, amely, ha nem is véglegesen, de most enyhülni látszik, hiszen a Blikk cikke szerint végre víz került a tóba.

Végre kerül víz a Velencei-tóba
hirdetés

„Próbatöltés”, illetve próbaeresztés zajlik a Velencei-tavon, aminek során a zsilipet megnyitva duzzasztják a tó vizét, amennyiben a tározóban megfelelő minőségű a víz – írja a Blikk.

A lapnak egy helybéli árus elmondta, hogy idén a nyári és a téli szezon is a szokottnál visszafogottabb volt, és noha féltik a tavat, úgy véli, már felcsillant a remény.

A Blikk megkereste Velence település polgármesterét is, aki érdeklődésükre közölte, hogy a Vízügyi Igazgatóság a Pátkai-tározóból egyfajta próba-vízeresztést végez. Megjegyezte azt is, hogy az önkormányzatnak önálló döntési jogköre nincsen a tó állapotával kapcsolatban.

A polgármester megjegyezte, hogy próbálnak részletekbe menően tájékozódni a vízügyi hatóságoktól, akikkel jó munkakapcsolatot tartanak fenn. Mint fogalmazott, a város önkormányzata abban érdekelt, hogy hosszú távú, fenntartható, a kortárs ökológiai és klimatikus kihívásokra választ nyújtó vízügyi intézkedések történjenek, aminek érdekében az önkormányzat, és a város civil szférája eddig is, ezután is minden lehetséges módon együttműködik az illetékes hatóságokkal.

hirdetés

Tájékoztatása szerint december elsejétől egy hétig a Császár-víz mentén a Pátkai-tározó vizét folyamatos monitorozás mellett eresztik, aminek hatására 12-15 centimétert is emelkedhet a Velencei-tó vízszintje.

Noha ez egyelőre a minimális szabályozási szint eléréséhez sem elegendő, legalább már kerül víz a tóba.

(A borítókép forrása: pixabay.com / regizol)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés