hirdetés
Belföld

Vasárnap érkezik az első szállítmány a Pfizer vakcinájából

Vasárnap érkezik az első szállítmány a Pfizer vakcinájából, majd még ebben az évben több tízezer másik adag is megérkezhet. Amennyiben a kínai oltóanyag engedélyt kap Magyarországon, úgy abból azonnal rendelkezésre állhat akár fél-egymillió adag is Gulyás Gergely keddi tájékoztatása szerint.

Vasárnap érkezik az első szállítmány a Pfizer vakcinájából
hirdetés

A keddi Kormányinfón elhangzott, hogy a kormány hétfői ülésén fontos döntések születtek, miközben a vírushelyzetet illetően komoly javulásról egyelőre nem beszélhetünk, hanem majd a vakcina megérkezésével következhet ez be – írja az InfoStart.hu gulyás Gergely tájékoztatása alapján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, fenn kell tartani a korlátozó intézkedéseket, s említette, hogy egyes európai országokban még szigorításokat is bevezettek. Ellenben indokoltnak látta, hogy hazánkban egy estére, szentestére kivételt tegyenek, ezért is függesztette fel erre az egy napra a kormány a kijárási tilalmat. Ellenben a rendezvényekre vonatkozó tízfős korlátozás továbbra is betartandó, a 14 éven aluli gyermekek azonban nem számítanak bele ebbe a számba.

A miniszter emlékeztetett rá, hogy lezárták a légiközlekedést Nagy-Britanniából hétfő éjjeltől, így személyszállító repülőgép nem érkezhet Magyarországra a vírus ottani mutációja miatt.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a fertőzések tekintetében túl vagyunk a második hullám csúcspontján, s hét-tíz nap múlva a halálozások száma is csökkenni fog.

hirdetés

A védelmi intézkedéseket a kormány január 11-ig fenntartja, így nagy a szükség az eddigi fegyelmezettségre, amely hozzájárult ahhoz, hogy a járványt kontroll alatt tudtuk tartani.

A miniszter a vakcinával kapcsolatosan megjegyezte, hogy a vasárnap megkezdődhet az oltás a Dél-Pesti Centrumkórházban az első szállítmány 5500 vakcinájával – amely a Pfizer által fejlesztett oltóanyag –, amelyeket elsőként az első vonalban dolgozó egészségügyi alkalmazottak kaphatnak meg.

Az állam ezen kívül több gyártóval is tárgyal, köztük orosz és kínai gyártókkal is, utóbbi országból pedig jelentős szállítmány érkezhet.

Az oltásra eddig több mint 300 ezren regisztráltak, s a kormány szeretné, hogy amint elérhetővé válik a vakcina, minél többen vegyék azt igénybe.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés