hirdetés
Belföld

Vádat emeltek egy halálos szórakozóhelyi verekedés ügyében

Halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Veszprém Megyei Főügyészség egy harminckét éves férfival szemben, aki idén áprilisban egy veszprémi sörözőben úgy megütött egy korábban vele kötekedő ittas férfit, hogy az hanyatt esve a fejét a padlóba ütötte és meghalt.

Vádat emeltek egy halálos szórakozóhelyi verekedés ügyében
hirdetés

Az elkövető a vádirat szerint már délelőtt elindult otthonról, majd napközben több szórakozóhelyen is megfordult, és eközben szeszes italt fogyasztott. Este tíz körül is betért egy sörözőbe, ahol tovább folytatta az italozást, majd egy óra múltán a szintén ittas sértett is megérkezett, és kötekedően, tolakodóan viselkedett az alkohol hatására – írják az Ügyészség közleményében.

A vádlott éjfél előtt negyed órával a kocsma elé ment dohányozni, de kisvártatva a sértett is az utcára ment, és az elkövetőt a külsejére vonatkozó, sértő megjegyzésekkel illette, amire ekkor még a férfi nem reagált, hanem visszament az épületbe, és a pultnál leült.

Ekkor azonban a sértett is visszatért, és szóba elegyedett a pultnál ülő vendéggel, közben ismét sértő megjegyzéseket téve rá. Az elkövető nem válaszolt, de amikor a sértett megint durva megjegyzést tett, ő ülő helyzetből, majd felállva kétszer is arcon ütötte a kötekedő vendéget, aki erre megtántorodott, és védekezésül a vádlott felé ütött.

Ekkor az elkövető szájon ütötte a sértettet, aki az ütés következtében hanyatt esett, fejét a padlóba ütötte és elveszítette az eszméletét. A vádlott nem törődve a történtekkel távozott, és taxival egy másik szórakozóhelyre ment.

hirdetés

Az eszméletlen férfihoz mentőt hívtak, azonban a koponyasérülés miatt a sértett az orvosi ellátás ellenére a helyszínen elhunyt.

A vádiratban az ügyészség a börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az elkövetővel szemben, akinek egyúttal korábbi kábítószer-fogyasztása miatt is kell felelnie a Veszprémi Törvényszék előtt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés