hirdetés
Belföld

Vádat emeltek a kegyetlenkedő nevelőszülő és férje ellen

A Veszprémi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy nevelőszülő és férje ellen, akik kukoricán és küszöbön térdepeltették a gondozásukban élő testvérpárt, egyéb kegyetlenségek mellett.

Vádat emeltek a kegyetlenkedő nevelőszülő és férje ellen
hirdetés

Az akkor három éves kislány és nála két évvel idősebb bátyja 2018 nyarán került az egyik Zirc környéki faluban élő, hivatásos nevelőszülőként foglalkoztatott nőhöz és férjéhez.

A házaspár „nevelési eszközként” a gyermekeket többször is tettlegesen bántalmazta – a férfi például többször a földre fektette, és nadrágszíjjal, illetve zsinórral verte őket, máskor pedig a kicsiket a küszöbre vagy kukoricára térdepeltették.

A nő is többször bántalmazta a gyerekeket, akiket a sarokban állás közben a hátukon és fenekükön ütött meg.

A két vádlott mindemellett mindennapos fegyelmezési eszközként érzelmi és lelki bántalmazásnak tette ki a gyerekeket, akiket azzal fenyegették, hogy „kiverik belőlük az ördögöt”, illetve a „rókalyukhoz kiviszik őket”.

hirdetés

Amikor az illetékes hatóságok előtt felmerült, hogy a pár bántalmazza a rájuk bízott gyermekeket, a sértettekkel együtt elrendelték a pszichológiai vizsgálatukat, a nevelőszülők azonban csak többszöri halogatás után jelentek meg, és a vizsgálat ellen is tiltakoztak.

A férfi a gyerekeket következményekkel is fenyegette, és megtiltotta nekik, hogy egymással játsszanak.

Az illetékes kormányhivatal 2019 októberében másik nevelőszülőnél helyezte el a gyerekeket.

Az ügyészség a vádiratában a párral szemben börtönbüntetés kiszabására és a kiskorúak nevelésével, felügyeletével, gondozásával összefüggő bármely foglalkozástól való végleges eltiltásra tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak – derül ki az ügyészségi közleményből.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés