hirdetés
Belföld

Vádat emeltek a forró levesbe esett kisgyermek ügyében

Vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség egy nő ellen azzal az esettel kapcsolatosan, amikor egy földön hagyott, forró levest tartalmazó edénybe esett egy gyermek. A vád a nő ellen életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége.

Vádat emeltek a forró levesbe esett kisgyermek ügyében
hirdetés

A vádiratban foglaltak szerint a nő elvállalta, hogy vigyáz lánytestvére kiskorú lányára, aki az eset időpontjában – vagyis tavaly májusban – a Tiszakeszi házukban tartózkodott.

A vádlott az ügyészségi közlemény szerint gulyáslevest főzött egy húszliteres fazékban a gáztűzhelyen, ami kora délutánra elkészült, s ekkor a tűzhelyről levéve a nő a teli fazekat – kellő körültekintés nélkül – a konyhapadlóra helyezte az asztal mellé.

Az, hogy a nő ilyen módon helyezte el a levest, veszélyeztette az ötéves kislányt, aki éppen a konyhaasztalnál gyúrt tésztát, s kifelé menet megcsúszott, majd egyensúlyát elvesztve a forró levessel teli fazékba esett.

A nő és férje azonnal kivették a gyermeket az edényből és levetkőztették őt, majd a mentők kiérkezéséig hideg vízzel hűtötték a testét.

hirdetés

A kislány a közlemény szerint nyolc napon túl gyógyuló gyógytartamú, testfelületének több mint felét érintő másod-, és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett el, és közvetlenül életveszélyes állapotba került.

A vádlott azért nem látta előre a cselekménye lehetséges következményeit, mivel elmulasztotta a tőle elvárható figyelmet és körültekintést. Az ügyészség büntetővégzésben felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott vele szemben.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés