hirdetés
Belföld

Újabb szabályok az iskolákat érintően a koronavírussal összefüggésben

A koronavírus-helyzettel összefüggésben született augusztusi intézkedéseket újabb pontokkal bővítették, így például a kísérők nem léphetnek majd be a gyerekekkel az iskola épületébe.

Újabb szabályok az iskolákat érintően a koronavírussal összefüggésben
hirdetés

Az Emmi újabb pontokkal bővítette az iskolakezdésre vonatkozó, még augusztusban kihirdetett, a koronavírus-helyzet kezelését segítő intézkedési tervet – derül ki a 24.hu cikkéből.

A portál szerinta szülők és a kísérők jelenleg nem léphetnek majd be az iskola épületébe, kizárólag abban az esetben, ha erre előzetesen engedélyt kaptak, vagy ha szülők számára szervezett programon vesznek részt.

Felfüggesztik az őszi úszásoktatásokat is az iskolákban, óvodákban, így azokra tavasszal, vagy elkövetkező évben, években kerülhet majd sor. Javasolt egyébként a nem tanórai foglalkozások, például sportfoglalkozások és kórus vagy énekkari foglalkozások szüneteltetése is.

Ezen felül javasolják az olyan nagy létszámú események elhalasztását is, mint amilyen például a szalagavató, a bálok, illetve egyéb kulturális programok. Amennyiben ezeket mégis megtartják, úgy fontos, hogy ne zárt térben kerítsenek rájuk sort.

hirdetés

Abban az esetben,ha egy diák vagy tanár megbetegszik, az iskolába kizárólag háziorvos vagy kezelőorvos igazolásával térhet vissza.

Étkezéseknél előnyben kell részesíteni a szakaszosan megszervezett ebédidőt, ilyen módon térben és időben elkülönítve az osztályok tanulóit. Felvetik, hogy más lehetőség híján a gyerekek az osztálytermekben is étkezhetnek.

Kiemelik még, hogy rendkívüli szünetet még koronavírussal való érintettség esetén is csak az Oktatási Hivatal rendelhet el.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés