hirdetés
Belföld

Újabb részleteket közölt a rendőrség a MOM Sportközpontnál történt halálos tűzesetről

A tűzesetben egy nyolc éves gyermek vesztette életét, a rendőrség szerint felelőtlenség okozta a tragédiát.

Újabb részleteket közölt a rendőrség a MOM Sportközpontnál történt halálos tűzesetről
hirdetés

Ahogyan arról már beszámoltunk, június 24-én, hétfőn este fél hét körül a rendőrségre arról érkezett bejelentés, hogy a fővárosban a MOM Sportközpont tetején ég egy használaton kívüli építmény. A tűzesetben egy nyolc éves kislány sérült meg olyan súlyosan, hogy az újraélesztésére tett kísérlet és a szakszerű ellátás ellenére a helyszínen meghalt. A tizenegy éves testvért a mentők a kórházba szállították, ahol a nyomozók az esettel összefüggésben meghallgatták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közleménye szerint a haláleset körülményeinek tisztázása érdekében gondatlanságból elkövetett emberölés vétség gyanúja miatt nyomozást indított ismeretlen tettes ellen.

A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján a nyomozók megállapították, hogy a tűzeset előtt három testvér játszott a közeli parkban, eközben azonban az édesanyjuk, aki akkor felügyelte őket, egy közeli boltba ment vásárolni. A gyermekek közül ekkor ketten – egy 11 éves fiú és egy 8 éves kislány – a MOM Sportközponthoz mentek játszani. Ezután felmentek a sportközpont lezárt tetejére, s az ott lévő használaton kívüli faház ablakán bemászva bent tüzet okoztak.

A nyomozás során beszerzett adatok alapján a tűzeset bekövetkezéséért harmadik személy büntetőjogi felelőssége ez idáig nem merült fel.

hirdetés

A Blikk információi szerint a családot korábban is sújtotta tűzeset: régebben Budakeszin laktak, mivel azonban a házuk teljesen leégett, így el kellett költözniük a településről, s néhány hónapja találtak új otthont. Az RTL Híradónak a gyermekeit egyedül nevelő édesanya azt mondta, hogy jó ideje nevelte már egyedül a gyermekeit, de kénytelen volt munkát vállalni, mert máskülönben elvették volna őket tőle.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés