hirdetés
Belföld

Újabb részletek a balesetről, amelyben Gáspár Győző és családja is érintetté vált

Megszólalt a nő, aki a forgalommal szemben haladva ütközött össze Gáspár Győzőékkel, elmondása szerint maga sem tudja, mi történt.

Újabb részletek a balesetről, amelyben Gáspár Győző és családja is érintetté vált
hirdetés

Gáspár Bea vezette az autót, amikor a baleset történt, míg férje, Győző az anyósülésen, tizenhét éves lányuk pedig a hátsó ülésen utazott. A tari elágazás közelében, a 21-es számú úton eddig tisztázatlan körülmények között ütköztek össze a másik, a menetirány szerinti bal sávba áttérő Suzuki típusú autóval.

A Suzukit vezető huszonhat éves nőt, valamint Gáspár Beát és Virágot kórházba szállították.

A Blikk azt írja, a Suzuki vezetője nem emlékszik a balesetre, és saját elmondása szerint „fogalma sincs”, hogy mi történt. Mostanra már túl van a CT- és röntgenvizsgálaton is, nem tört el semmije, a mája és a feje azonban megsérült.

A lap szerint a nő ismeri a környéket, hiszen gyakran jár arra, amikor nagymamáját látogatja meg, ezért is különös, hogy a forgalommal szemben haladt majdnem két kilométeren át.

hirdetés

Igaz, a főutat Salgótarján és Hatvan között kiszélesítették, és nemrégiben új szakaszt is átadtak rajta.

Gáspár Bea úgy idézte fel az esetet, hogy hazafelé tartva éppen a belső sávban hajtott, amikor észlelte, hogy valaki jön velük szemben, ezért kihúzódott a szélső sávba, és lassított. Bár bízott benne, hogy elkerülhetik az ütközést, egyszeriben csak csattanást hallott, és érezte az ütközés erejét.

„Az első, amit meghallottam, hogy Virág kérdezi, jól vagyunk-e. Megnyugodtam, hogy él, majd Győző is megszólalt, nekem viszont nem jött ki hang a torkomon... Ettől Virág megijedt és zokogni kezdett”

– fogalmazott.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés