hirdetés
Belföld

Újabb pedagógus hunyt el koronavírus-fertőzéssel összefüggő okokból

A tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium egyik tanárnője koronavírus-fertőzés következtében hunyt el. Korábban sajtóinformációk szerint már öt pedagógus halálát okozta a fertőzés.

Újabb pedagógus hunyt el koronavírus-fertőzéssel összefüggő okokból
hirdetés

Az iskola egyik diákja a Blikknek azt mondta, a tanártő testnevelést és biológiát oktatott az intézményben, azonban a tanuló elmondta azt is, hogy a gimnáziumban „még csak megemlékezést sem tartottak” a pedagógus tiszteletére. Az eset kapcsán pedig egy tizedik osztályos fiú édesapja azt is pedzegette, hogy vajon miért nincsen digitális oktatás ahelyett, hogy a diákoknak be kell járniuk az iskolába.

A lap szerint a tanárnő nap mint nap busszal járt Kunhegyesről Tiszafüredre, azonban utazásnál mindig viselt maszkot. Az utóbbi időben családja szerint sokat panaszkodott fáradtságra, azonban az nem merült fel bennük, hogy ennek koronavírus lehetne az oka, amikor pedig kiderült a baj, négy nap alatt meghalt a tanárnő.

A Blikk úgy tudja, a pedagógusnál kétoldali tüdőgyulladása alakult ki, ami miatt lélegeztetőgépre helyezték, de nem sokkal később a kórházban elhunyt.

A lap azt írja, hogy szeptember óta így már öt pedagógus halt bele a koronavírus szövődményeibe, akik különböző - nagyhalászi, kőszegi, budapesti, makói, nyíregyházi, ercsi – iskolákban tanítottak.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés