hirdetés
Belföld

Újabb nyolc helyen rendeltek el digitális oktatást

Újabb nyolc helyszínen rendelt el digitális oktatást az operatív törzs, ebből öt esetben egy-egy osztály, három esetben azonban teljes intézmény vált érintetté.

Újabb nyolc helyen rendeltek el digitális oktatást
hirdetés

Korábban négy óvodában és hat iskolában rendeltek el rendkívüli szünetet, ezúttal pedig újabb öt oktatási intézményben volt szükség erre az intézkedésre koronavírus-fertőződés miatt – számol be róla az InfoStart.hu Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkárának hétfő reggeli, a Kossuth rádiónak adott interjúja alapján.

Maruzsa Zoltán azt mondta, hogy az operatív törzs további nyolc helyszínen rendelt el digitális oktatást, ami öt esetben csak egy-egy osztályt, három esetben pedig teljes intézményeket érint.

Mindeközben az államtitkár szavai szerint van már olyan oktatási intézmény is, nevezetesen a győrújfalui általános iskola, ahol a múlt héten ugyan még rendkívüli szünet volt a koronavírussal összefüggésben, de már ismét normál működésre térhettek vissza.

Az államtitkár elmondta, hogy valószínűleg továbbra is lesznek majd fertőzések, ezeket pedig a fenti minta szerint kezelik majd – vagyis, ha egy intézményből jelzés érkezik, akkor a fertőzés terjedésének megállítására digitális oktatásra állnak át, de aztán ismét normál működéssel folytatódik az oktatás.

hirdetés

Hozzátette, tavasszal bevált a digitális munkarend óvintézkedésként, azt azonban nem tartja elképzelhetőnek, hogy egy teljes tanévet digitális munkarendben vigyen át az ország.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés