hirdetés
Belföld

Újabb magyar koronavírus-fertőzöttet találtak

Ezzel már négy magyar állampolgár esetében mutatták ki hazánkban a koronavírust, s összesen tizenháromra emelkedett a magyarországi esetek száma.

Újabb magyar koronavírus-fertőzöttet találtak
hirdetés

Tizenháromra emelkedett a Magyarországon diagnosztizált koronavírusos betegek száma, miután a Debrecenben élő brit férfi egy kontaktjánál – vagyis egy olyan személynél, akivel az elmúlt két hétben érintkezett –, egy magyar nőnél is kimutatták az új koronavírus (COVID-19) okozta fertőzést.

A most diagnosztizált nő már napok óta a budapesti Szent László Kórházban volt elkülönítve – derül ki a koronavírussal foglalkozó kormányzati portál tájékoztatásából.

A nő a népegészségügyi hatóság számára már ismert volt, egy korábban az új koronavírussal diagnosztizált fertőzött kontaktjaként.

Most – az országos tisztifőorvos által kiadott eljárásrendnek megfelelően – nála is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat, valamint a kontaktkutatás.

hirdetés

Jelenleg már tizenhárom személynél állapították meg hazánkban az új koronavírussal való fertőzöttséget. A betegek közül nyolcan iráni állampolgárok, valamint egy brit és négy magyar állampolgár is van köztük.

Az egyik magyar beteg egy hetven éves, más betegséggel is küzdő férfi, akinek a feleségénél is kimutatták a vírus jelenlétét. A másik két magyar fertőzött a brit férfi most diagnosztizált kontaktja, illetve a férfi magyar állampolgárságú felesége.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés