hirdetés
Belföld

Újabb két koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon

Két újabb személynél diagnosztizálták a koronavírus okozta fertőzést, akik közül mindketten a korábban már koronavírusosként diagnosztizált betegekhez kapcsolódó járványügyi kontaktus során kerültek a népegészségügyi hatóság látókörébe.

Újabb két koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon
hirdetés

Az egyik újonnan diagnosztizált beteg egy, a Semmelweis Egyetem Szent László Kórházban járványügyi zárlat alatt álló iráni hallgató, míg a másikuk a korábban már ugyancsak koronavírussal diagnosztizált idős magyar férfi hetvennégy éves felesége – írja az InfoStart.hu.

Az újabb két beteg esetében is haladéktalanul megkezdődik a járványügyi vizsgálat és a kontaktuskutatás, valamint – ahogyan teszik ezt minden fertőzöttnél – kikérdezik őket arról, hogy az elmúlt két hétben hol, s kikkel álltak szoros kapcsolatban.

A most megállapított esetekkel együtt már három koronavírus-fertőzöttet tartanak nyilván hazánkban, akik közül öten iráni állampolgárok, míg egyikük brit, s a további három beteg magyar állampolgár. A három magyar beteg egyike a brit személy magyar felesége, míg a másik két beteg egy hetven éves, más betegségben is szenvedő férfi, valamint az ő felesége.

Karanténban jelenleg hatvannégyen vannak az országban.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés