hirdetés
Belföld

Újabb információk derültek ki a 18. kerületi rendelőből „meglógott” holland beteggel kapcsolatban

Múlt hét csütörtökön Budapesten, a 18. kerületben „meglépett” egy, az új koronavíruséhoz hasonló tüneteket mutató holland beteg, mostanra pedig kiderült az is, hogy mi a helyzet voltaképpen az ő egészségi állapotát illetően.

Újabb információk derültek ki a 18. kerületi rendelőből „meglógott” holland beteggel kapcsolatban
hirdetés

A holland beteg a 18. kerületi Zsebők Zoltán szakorvosi rendelőben járt, ahol koronavírusra utaló jeleket vettek észre rajta.

Ugyanakkor hiába várt a helyszínen, egy órán át nem jött érte a mentő, ami miatt elhagyta a különítőt, hogy saját maga menjen be a Szent László kórházba – idézi fel a kissé talán kaotikus eseményeket a Blikk.

A kerület polgármestere, Szaniszló Sándor ezúttal a Facebook-oldalán számolt be az esettel kapcsolatos fejleményekről. Ő egyébként nem most először ad hírt a témában: korábban már többször is tájékoztatta a lakosságot a kialakult helyzetről.

Keddi bejegyzésében azt tudatja mindenkivel örömmel, hogy jó híreket oszthat meg, hiszen – bár hivatalosan még nem kapott tájékoztatást – az interneten keresztül folyamatosan tartja a kapcsolatot a holland férfival.

hirdetés

„Közvetlenül tőle származó információ, hogy tegnap este kiengedték a kórházból. A vérvételen kívül két másik tesztet is elvégezték rajta”

– fogalmaz a polgármester a bejegyzésében, amelyben egyúttal megjegyzi, hogy a hivatalos vizsgálati eredményekről nemcsak ő, de a kerületi egészségügyi szakemberek sem kaptak még tájékoztatást.

Ígérete szerint mihelyst bővebb információkkal rendelkezik majd, azonnal jelentkezik.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés