hirdetés
Belföld

Újabb gyönyörű tó került veszélybe Magyarországon

A csapadékmentes időjárás sodorta veszélybe a szászvári horgásztavat, amelyen egy több tízmillió forintba kerülő teljes iszapkotrással lehetne segíteni…

Újabb gyönyörű tó került veszélybe Magyarországon
hirdetés

A csapadékmentes időjárás okozta szárazság és vízhiány miatt kritikus szinten van a szászvári horgásztó vizének mélysége, így bizonytalan ideig szünetel a horgászati lehetőség – írja a sokszinuvidek.24.hu.

A portál szerint iszapkotrásra volna szükség, ami viszont több tízmillió forintos kiadást jelentene, s ezt a tavat kezelő Szászvári Haladás Horgász Egyesület önerőből nem tudja kifizetni.

A kilenc hektáros tó nemcsak azért bír nagy jelentőséggel, mert az ország több pontjáról is érkeznek ide horgászok, de egyben egy komoly halállománnyal bíró, szépen rendben tartott környezetű őshonos vizes élőhelyről van szó Szilágyi Ferenc, az egyesület elnöke szerint.

A tóban nagy mennyiségű iszap képződött az évek során, és noha a part menti részeket többször is kotorták, mostanra ez már nem elég, és a meder egészét rendbe kellene tenni annak érdekében, hogy ismét lehessen horgászni, és a tóban élő állatok, valamint a természeti környezet állapotát is megóvják.

hirdetés

A Szászvári Haladás Horgász Egyesület bevételét a befizetett tagdíjakból és napijegyekből szerzi, de ebből kell a haltelepítést és a terület rendben tartását is finanszírozniuk, nagyobb horderejű munkálatokra pedig nem futja ebből a pénzből.

Mivel pályázati lehetőség sincsen a meder kotrására, így adománygyűjtésbe fogtak azt remélve, hogy hogy a felajánlások révén meg tudják menteni a tavat.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Goran Horvat)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés