hirdetés
Belföld

Új információk a pátyi férfi kertjében talált emberi szervekről

Egy egyetem patológiáján dolgozott a pátyi férfi, aki a gyanú szerint emberek szerveit és testrészeit lopta el, majd tárolta otthonában vödrökben. A rendőrök néhány napja fedezték fel a kertben tárolt vödröket, s már nyomozás is folyik az ügyben.

Új információk a pátyi férfi kertjében talált emberi szervekről
hirdetés

A pátyi férfi jelenleg letartóztatásban van, s nyomozás folyik ellene.

A Blikk információ szerint a hatvan év körüli férfi már mintegy harminc éve dolgozik boncmesterként, és sokáig egy fővárosi kórházban tevékenykedett, ahonnan egy egyetem patológiájára ment.

A lapnak egy volt munkatárs elmondta, hogy egymás között mindig is azt gondolták, a férfi „nem százas”, mivel különös dolgai voltak, a stílusa pedig lekezelő és „bicskanyitogató” volt. Ellenben a szakmájához jól értett a kolléga szerint, de az esettel, melyre most fény derült, úgy érzi, megbocsáthatatlan szégyent hozott rájuk.

Feltehetőleg a férfi nem holttesteket, hanem amputált testrészeket vagy abortumokat lopott el, melyeket szövettani vizsgálat után összegyűjtenek, majd általában az adott testrészek számának pontos ellenőrzése nélkül adnak át.

hirdetés

Dr. Vörös András, a Szegedi Tudományegyetem Patológiai Intézetének munkatársa a Blikknek nyilatkozva elmondta, hogy a boncteremben nagyon komoly előírások alapján dolgoznak, így például részletes korboncolási jegyzőkönyv készül a patológus munkájáról, amelyben a talált elváltozások is dokumentálásra kerülnek.

„Miután ő végzett, következik a boncmester, aki visszahelyezi a szerveket hiánytalanul a holttestbe, megtisztítja a testet és előkészíti azt a temetésre vagy hamvasztásra. Ő felel a holttestek temetkezési vállalatok számára történő kiadásáért is. Vagyis a gyakorlati dolgokat végzi el. Sokan összekeverik a patológust és a boncmestert. Pedig a különbség igen komoly, előbbihez ugyanis orvosi végzettség szükséges”

– fogalmazott Dr. Vörös András.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés