hirdetés
Belföld

Tüntetnek az egészségügyi szakdolgozók szombaton

Az egészségügyi dolgozók – pontosabban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) – szombati tüntetését az öt magyar szakszervezeti konföderáció is támogatja.

Tüntetnek az egészségügyi szakdolgozók szombaton
hirdetés

A demonstráció július 31-én lesz a Hősök terén, s a MESZK azért szervezi közlése szerint a megmozdulást, mert meglátása szerint az egészségügyi szakdolgozók úgy érzik, hogy a döntéshozók nem hallgatták meg a kéréseiket a bérrendezésről, az új szolgálati jogviszonnyal kapcsolatban őket érintő anomáliákról, a méltánytalan bánásmódról és a kiszolgáltatott helyzetükről – írja a Blikk.

Az öt országos szakszervezeti szövetség közleményük szerint korábban határozottan tiltakozott az új egészségügyi jogviszonyt előzetes társadalmi egyeztetés nélkül bevezető döntés ellen, s miután a törvényt mégis elfogadták, beadvánnyal fordult a Nemzetközi Munkaügyi Szervezethez (ILO), annak érdekében, hogy a jogszabályt, amely álláspontjuk szerint nemzetközi kötelezettségvállalást sért, módosítsák.

Az egészségügyi dolgozók tüntetése mellett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete is kiállt, arra kérve tagjait, hogy vegyenek részt a demonstráción. Emellett a Hallgatói Szakszervezet is részt vesz a megmozduláson.

A MESZK bízik abban, hogy meghívásukra Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, s Jenei Zoltán, az Országos Kórházi Főigazgatóság elnöke is ellátogat az eseményre.

hirdetés

(A borítókép forrása: pixabay.com / travisdmchenry)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés