hirdetés
Belföld

Továbbra is folyik a kutatás a hajóbaleset három dél-koreai áldozata után

Tizenkilenc hajóval és parti, valamint légi egységekkel keresi a rendőrség továbbra is a Duna Budapesttől délre található teljes szakaszán a budapesti hajóbaleset áldozatait – számolt be róla a rendőrség közleményben.

Továbbra is folyik a kutatás a hajóbaleset három dél-koreai áldozata után
hirdetés

Továbbra is keresik a május huszonkilencedikén történt budapesti hajóbaleset három áldozatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság vízirendőrei a Készenléti Rendőrség járőreivel együttműködve.

A Duna érintett, összesen 215 kilométeres szakaszán tizenkilenc hajóval hatvan fős, kizárólag a kutatással foglalkozó rendőri egység folytatja a víz átvizsgálását. A keresésben két speciális keresőkutya, két helikopter és két drón is segíti a hatóságokat. A légi, vízi és a szárazföldi egységek együttműködnek egymással.

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, a Hableány május 29-én süllyedt el, miután egy nagy szállodahajóval ütközött. A fedélzetén harmincöt személy tartózkodott, a kétfős magyar legénység mellett harminchárom dél-koreai turista. Hét utast sikerült kimenteni a vízből, majd több áldozat holttestét is megtalálták aznap este és az eset óta folyamatosan, azonban három embert továbbra is eltűntként keresnek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés