hirdetés
Belföld

Többeknél tűzzel ért véget a tűzijáték

Noha ötvenöt olyan eset is volt az elmúlt órákban, hogy tűzijáték okozott tűzesetet, ebből „csak” tíz olyan, amelynek során épületben vagy autóban keletkezett kár. Két halálos tűzeset is volt sajnos, amelyeket egyelőre nem hoztak összefüggésbe a tűzijátékokkal a katasztrófavédelem honlapján megjelent közleményben.

Többeknél tűzzel ért véget a tűzijáték
hirdetés

A közlemény szerint huszonhét helyen avar, száraz fű vagy tuják és bokrok, tizenegy helyen kukák, hét helyen pedig a hátrahagyott tűzijátékok égtek, de tíz eset következtében épületben, kettő eset miatt pedig autóban is keletkezett kár. Összesen az éjjel 81 tűzesetnél kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak, valamint 50 műszaki mentést hajtottak végre.

A tűzijátékok miatt Halásztelken, Leányfalun, Balatonakarattyán és Szigetszentmiklóson is több száz négyzetméteren égett az aljnövényzet, míg Érden egy garázs teteje, Nemesgörzsönyben egy óvoda melléképülete, Nyírábrányban pedig egy nyári konyha kapott lángra tűzijáték miatt.

Szegeden és Körmenden erkélyen tárolt tárgyak gyulladtak meg, Kőszegen egy általános iskola sportpályáján lángolt a műanyag borítás, Szombathelyen egy családi ház udvarán égett a tujasor, onnan egy autóra és egy ház tetejére terjedve, Mindszentkállán pedig egy ház oldalán a szigetelés gyulladt meg, egyaránt pirotechnikai eszközök miatt.

A mentőknek is akadt dolga bőven szilveszterkor: pirotechnikai eszközök miatt tizennégy sérülést kellett ellátniuk, amelyek jellemzően kéz és arcsérülések voltak – tudta meg az MTI Győrffy Páltól, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjétől.

hirdetés

Országosan 3068 esetet láttak el, aminek mintegy harmada, 908 eset Budapesten történt. Több mint 200 embert túlzott alkoholfogyasztás miatt vittek kórházba, ráadásul az ilyen esetek közel 10 százalékában kiskorú szorult segítségre.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés