hirdetés
Belföld

Több tucat késszúrással ölte meg feleségét egy férfi

Egy férfi szentpéterszegi otthonukban harminchat késszúrással megölte a feleségét, aztán elbarikádozta magát a házában. Mostanra a debreceni bíróságon is megjelent, ahol előkészítő tárgyalásán elmondta azt is, hogy ő miként látja a történteket.

Több tucat késszúrással ölte meg feleségét egy férfi
hirdetés

A szentpéterszegi M. Árpád konyhakéssel ölte meg feleségét, aztán, mikor a kommandósok a helyszínre érkeztek, maga ellen fordította a fegyverét. A TEK videót is megosztott a gyanúsított elfogásáról, akinek a felvétel tanúsága szerint a keze ekkor csupa vér volt – idézi fel a Blikk.

A lap szerint a férfinek most Debrecenben kellett bíróság elé állnia, ahol előkészítő tárgyalását folytatták le. A vádiratból kiderült, hogy a nő éppen a ház teraszán főzött ebédet, amikor a férfi erősen agresszív állapotba került, és az asztalról hirtelen felvett egy ott lévő húsz centiméter hosszú kést.

A késsel a férfi mellkason szúrta a nőt, aki ennek hatására a földre esett, de a férfi ekkor sem nyugodott meg, vagy hagyott fel az agresszióval, hanem még ráadásul újabb harmincöt alkalommal szúrta meg a feleségét a mellkasán, karján, hasán és a lábán.

A nő életét már nem lehetett megmenteni: néhány percen belül, a helyszínen elhunyt. Valamivel később a férfi ugyanakkor az anyja védelmére kelő fiát is megtámadta a késsel, ám neki sikerült kitérnie a fegyverként használt kés elől.

hirdetés

Az előkészítő tárgyaláson a vádlottnak lehetősége volt rá, hogy elismerje a bűncselekményt, s így ítélet születhetett volna a gyilkosság ügyében, ő azonban elutasította ezt, ezért a következőekben bizonyítási eljárással folyik tovább az ügy.

A tárgyaláson a férfi vallomást tehetett, s ennek során azt mondta el, hogy egyáltalán nem emlékszik a tettére. Némileg meglepő módon cukorbetegségével magyarázta, hogy nem tudta, mi történt az eset idejében.

Csakhogy hamarosan már mégis fel tudott idézni néhány dolgot, egyebek mellett azt, hogy elmondása szerint hangokat hallott, amelyek azt mondták neki, hogy ne törődjön a családjával, hiszen a gyerekek nem az övék.

A férfi úgy véli, boldog házasságban élt feleségével, aminek során nem is bántotta őt gyakrabban, mint ami – meglátása szerint – „normális” egy több mint harminc éves házasságban. Gyermekei szerinte azért vallottak ellene, mert édesanyjuk a legfontosabb a szemükben.

A férfi azt mondta, lelkiismeret-furdalása van az emberölés miatt.

Az ügyészség életfogytiglani fegyházbüntetést kért a férfira.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés