hirdetés
Belföld

Több mint másfél évtizede történt csecsemőgyilkosság gyanúsítottját fogták el

Fény derült rá tizenhat év után, hogy miként került egy életképesen született kisfiú holtteste Péteri település egy szeméttelepére.

Több mint másfél évtizede történt csecsemőgyilkosság gyanúsítottját fogták el
hirdetés

Az esettel összefüggésben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen folytatott eljárást még 2004-ben, azt követően, hogy Péteri szeméttelepén egy halott csecsemőt találtak az év szeptember huszonnegyedikén – számolnak be róla a police.hu oldalon olvasható közleményben.

A közlemény szerint guberálók jelezték a rendőrségnek, hogy a szeméttelep egy lecsupaszított részén egy csecsemő holttestére találtak. A helyszíni szemle és a boncolás eredményei szerint a kisfiú érett, életképes volt világra jöttét követően, s halálát magára hagyás, kihűlés, illetve részben fulladás okozta.

Akkor nem tudták felderíteni, hogy ki volt a csecsemő édesanyja, vagy hogy hol, mikor, miként történt a tragikus bűncselekmény, így az elkövető kilétének ismeretlensége miatt 2004 novemberének végén felfüggesztették a nyomozást.

Az idei évben viszont áttekintették és újraértékelték az ügyben keletkezett dokumentumokat, s ismételten elemezték a rendelkezésre álló információkat, amelyek alapjánáprilis 23-án elrendelték a nyomozás folytatását. Ennek részeként feltérképezték azokat a szülőképes nőket, akik 2004. január 1. és december 31. között Péteriben éltek, illetve állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkeztek.

hirdetés

Az elsődleges vizsgálat során 440 nőt szűrtek ki, aztán tovább szűkítették a kört, mígnem a tanúvallomások alapján 55 lehetséges anyajelölt maradt. A DNS-minták elemzése során kiderült, hogy egy már az első körben a rendőrség látókörébe került, jelenleg 48 éves péteri nő volt a gyermek biológiai anyja.

A nőt tanúként hallgatták ki, s ennek során ő elismerte, hogy 2004. szeptember 23-án éjjel családi házukban egy kisfiúnak adott életet. A nő ekkor korábbi házasságaiból származó öt gyermekével és akkori férjével élt együtt az ingatlanban, s mivel előzőleg nem tapasztalta magán a tüneteket, ezért váratlanul érte őt a szülés.

A nő akkori férje, **S. József sem számított a gyermek születésére, s a kisfiú születése miatt heves vita alakult ki közöttük.**Amikor csillapodott a vita, a nő a fürdőszobába ment rendbe hozni magát, közben azonban a férfi eltűnt a házból a gyerekkel együtt.

„Mint kiderült, S. József több réteg textíliába, majd egy nejlonzacskóba csomagolta a csecsemőt, és kitette a ház elé a lomtalanításra ítélt holmik közé. Aznap három körben vitték el a hulladékot a házak elől, vélhetően a második etapban szállították el az élve született csecsemőt is a szeméttel együtt”

- számolnak be róla a közleményben, melyből kiderül az is, hogya férj halállal fenyegette a nőt, ha az bárkinek beszélni mer a történtekről.

A nő a tanúvallomásában elmondta, hogy noha már elvált a férfitól, még mindig tartott a haragjától, s hallgatott is a történtekről.

A rendelkezésre álló bizonyítékok birtokában a rendőrök elfogtak egy 58 éves monori biztonsági őrt, akit meggyanúsítottak a bűncselekmény elkövetésével. S. József mindent tagadott.

A férfit – kinek letartóztatását június tizenötödikén rendelték el – emberölés bűntettének minősített esetével gyanúsították meg, még éppen idejében, hiszen négy évvel később már elévült volna a büntethetőség.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés