hirdetés
Belföld

Több mint háromezer koronavírus-fertőzöttet kezelnek kórházban

hirdetés
Mostanra már több mint háromezer koronavírus-fertőzöttet kezelnek kórházban, amivel kapcsolatosan Müller Cecília az operatív törzs sajtótájékoztatóján elmondta: a fertőzöttszám-emelkedéssel párhuzamosan emelkedik a kórházban ápoltak száma is.
Több mint háromezer koronavírus-fertőzöttet kezelnek kórházban
hirdetés

Az országos tisztifőorvos azt mondta, tervszerűen zajlik a védekezés, az egészségügy pedig felkészült, s több lépcsőben áll rendelkezésre. Vezérlő elv az is, hogy a betegeket oda szállítják, ahol a szükséges ellátás a legmagasabb színvonalon érhető el – idézte Müller Cecília szavait az InfoStart.hu.

A második vonalban lévő intézmények közül némelyik a tisztifőorvos szerint már belépett az ellátásba, és az egyetemi klinikák mellett már más budapesti intézményeket is bevontak a koronavírusos betegek gyógyításába.

hirdetés

Müller Cecília azt mondta, az újabb elhunytak jellemzően többféle krónikus alapbetegségben is szenvedtek. Megjegyezte, nem igaz, hogy ne szerepelne a nyilvántartásban egy hatvannyolc éves koronavírusos elhunyt – amely információt egyes hírportálok is leközöltek.

A tisztifőorvos azt mondta, tart az iskolai szünet, így az iskolákban tervszerűen zajlik a fertőtlenítő nagytakarítás, melyben a katonaság is közreműködik. Szólt arról is, hogy folyamatosan nő a tesztelési kapacitás, melyben már az Országos Vérellátó Szolgálat is részt vesz. Müller Cecília tehát hangsúlyozta, hogy nincsen semmilyen kapacitási határ, és akinek szüksége van rá, annak térítésmentesen, járványügyi érdekből elvégzik a vizsgálatokat.

A tisztifőorvos az influenzaoltások beadatásának fontosságát is ismételte, valamint kérte, hogy mindenki legyen türelmes, mivel aki igényelte a vakcinát, az meg is fogja kapni. A hazai gyártású oltást kapják a felnőttek és a nagyobb gyermekek, az importált vakcinát pedig a 3 éven aluli gyermekek.

Müller Cecília ismertetése szerint jelenleg 104 ezer vakcina áll rendelkezésre, ami nem alacsony, hiszen az influenza főszezonja január vége, február eleje felé szokott lenni.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés