hirdetés
Belföld

Több mint egy évtizede elkövetett gyilkosságot derítettek fel a rendőrök

Egy tizenkét éve, Csépán elkövetett gyilkossággal kapcsolatosan jutottak előre a rendőrök – jelenleg két férfit gyanúsítanak a 2008-as emberölés elkövetésével.

Több mint egy évtizede elkövetett gyilkosságot derítettek fel a rendőrök
hirdetés

Előzőleg 2008. november 22-én rendeltek el nyomozást, akkor még ismeretlen tettes ellen emberölés gyanúja miatt, miután valaki a november 20-ára virradó éjszaka az ablakon keresztül betört egy 79 éves, egyedül élő csépai nőhöz, akit olyan súlyosan bántalmazott, hogy az asszony belehalt a sérüléseibe.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a nőt testszerte ütlegelték, halálát fojtogatás, fulladás okozta – idézik fel a rendőrség közleményében.

A rendőrök számos értékelhető nyomot és anyagmaradványt rögzítettek, valamint a helyszíni szemle során kiterjedt adatgyűjtést végeztek. Munkájuk azonban csak több mint egy évtized múltán érlelte be gyümölcsét, és 2010. december 27-én fel is függesztették a nyomozást, miután az elkövetők kilétét nem tudták megállapítani.

„A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya (KR KÜFFO) elemző-értékelő munkája eredményeképpen 2020 nyarán az eljárás folytatásáról rendelkezett. A korabeli bűnjeltárgyak ismételt vizsgálata, a technika fejlődése és a kistérségben élő, életkorban számításba vehető, illetve korábban bűncselekmények elkövetésével gyanúsított lakosok elszámoltatása eredményre vezetett, a hatóság látókörébe került egy 39 éves öcsödi férfi”

– számolnak be róla a rendőrségi közleményben. (youtube)

  1. december 9-én kihallgatták a nyomozók a férfit, aki részletes, tényfeltáró vallomást tett a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban, s elmondta azt is, hogy most 36 éves öcsödi rokonával közösen nézték ki az áldozat lakóhelyét, és elhatározták, hogy sapkában, kesztyűben, arcukat sállal eltakarva otthonában kirabolják az egyedül élő nőt némi készpénz reményében.

A két férfi két nap múltán a fiatalabbik férfi autójával Csépára hajtott, majd gyalogosan a házhoz mentek, és a kerítésen átmászva, egy üvegablakot betörve bejutottak az épületbe.

A zajokat hallva azonban felébredt az idős nő, akit a két férfi felváltva ütlegelt, amíg az értékek után kutattak. A helyszínről két gyűrűt, kevéske készpénzt, illetve a nő füléből kitépett fülbevalót vitték el, miután a nőt kézzel és párnával fojtogatták.

A 39 éves férfit a rendőrök nyereségvágyból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, rokonát pedig december 10-én fogták el, s ugyancsak őrizetbe vették. Ő ugyanakkor egyelőre nem kívánt vallomást tenni.

A KR KÜFFO nyomozói előterjesztést tettek mindkét férfi letartóztatására, amelyet a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Főügyészség indítványára a Szolnoki Járásbíróság elrendelt.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés