hirdetés
Belföld

Több mint 2 ezer tonna hulladékot takarított el a MÁV

2018 októbere és 2019 szeptemberének vége között 2255 tonnát meghaladó mennyiségű hulladékot vitetett el a MÁV a budapesti és vidéki vasúti területekről.

Több mint 2 ezer tonna hulladékot takarított el a MÁV
hirdetés

A MÁV programot indított az illegálisan lerakott szeméthalmok felszámolására, aminek keretében rendszeresen elszállíttatja a főként építési-bontási és lakossági hulladékot, amely a pályahálózatánál és a vasúti területen gyülemlik fel – derül ki a vasúttársaság közleményéből.

A helyzet hosszú távú megoldása érdekében a MÁV egyeztet a leginkább érintett önkormányzatokkal is, valamint egy munkacsoport azon dolgozik, hogy hatékonyabb megoldást találjanak a tiltott helyen hagyott hulladékok problémájának kezelésére.

Tavalya vasúti területekről az országban 1090 tonna illegális hulladékot vitetett el a MÁV, míg ez év szeptemberének végéig a főváros közigazgatási hatásain belülről mintegy 1150 tonna, vidéken pedig 1105 tonna illegális szeméttől szabadultak meg, több mint 155 millió forintot fordítva a „nagytakarításra”.

A közleményből kiderül, hogy a MÁV számára nagy problémát jelent a vasúti területek közelében, illetve a nyílt pályán többfelé kialakuló illegális szemétlerakók esete, egyúttal azonban kiemelték, hogy az így elhelyezett hulladék nem a MÁV tevékenységéből származik, s legtöbb esetben a rendszeres takarítás és szemétszedés ellenére pár nap elteltével újra megjelenik a főként lakossági és építési hulladék.

hirdetés

Mint írják, az illegális hulladéklerakás az esztétikai probléma mellett környezetvédelmi és közegészségügyi szempontból is bajos, ráadásul a veszélyes lerakatok felszámolása költséges is.

A vasúttársaság szerint a látványos eredmény eléréséhez tudatosabb lakóközösségekre és szigorúbb szabályozásra, illetve a szabályok konzekvens végrehajtására van szükség.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés