hirdetés
Belföld

Több esetben kellett rendre utasítani a türelmetlen szülőket a Bethesda Gyermekkórházban

A járvány második hullámában látszólag már fogy az emberek türelme, s ez megmutatkozik abban is, hogy a Bethesda Gyermekkórházban a szülők gyakran kiabálnak a kórház dolgozóival, s volt eset, amikor rendőrt is kellett hívni – derül ki az InfoStart.hu cikkéből.

Több esetben kellett rendre utasítani a türelmetlen szülőket a Bethesda Gyermekkórházban
hirdetés

Tamásné Bese Nóra, a kórház kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta, hogy miközben a járvány kezdetén még nagy volt a lelkesedés az egészségügy irányába, addig mostanra inkább a fokozódó szülői feszültség érzékelhető.

A kommunikációs igazgató úgy véli, ez egyfelől teljesen érthető, hiszen a Bethesda kórházban is újabb és újabb megszorítások lépnek érvénybe, másfelől azonban bizonyos esetekben olyan hangnemet engednek meg maguknak bizonyos szülők, amely nem méltó a gyermekkórházban nap mint nap zajló munkához.

Tamásné Bese Nóra úgy látja, mostanra állandósultak azok a visszajelzések, amelyek, diplomatikusan szólva, „nem a türelemről és az elfogadásról tanúskodnak”.

Volt például olyan eset, amikor a szülők kiabáltak a dolgozókkal vagy számonkérték őket, de előfordult olyan is, hogy rendőri intézkedésre volt szükség a szülői viselkedés miatt. Több panaszos levél is érkezett hozzájuk, s noha ezek közt van néhány, amely jogos, zömmel inkább arról van szó, hogy a szülők türelmének fogyatkozása részben az egészségügyön csattan.

hirdetés

Tamásné Bese Nóra hozzátette azt is, hogy a kórházban törekszenek minél empatikusabbak és megértőbbek lenni a szülőkkel, ami alapelv, mivel

„a gyermek mindig azt érzi meg, hogy milyen az őt ápoló, gyógyító személyzet, illetve a szülő kommunikációja”.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés