hirdetés
Belföld

Tizennégy éves lány menthette meg a nagyari gyilkosság során a három kisgyermeket

Vasárnap éjjel Nagyaron egy férfi halálra késelte párját, a náluk lakó három kisgyermeket pedig a tizennégy éves lányuk menthette meg.

Tizennégy éves lány menthette meg a nagyari gyilkosság során a három kisgyermeket
hirdetés

A pár közös, tizennégy éves lánya az eset során megőrizte lélekjelenlétét, és segítséget hívott, miközben három kisebb testvérét kimenekítette – számol be róla a Blikk.

A megkéselt nő a lap szerint nevelőszülő volt, így egy néhány éves gyermek mellett két alsó tagozatos gyerek is élt velük. A pár közös, tizennégy éves gyermeke a karján sérült meg, talán akkor, amikor anyját próbálta védeni. A lány a szomszédba ment segítséget kérni, ahol a család unokatestvérei éltek.

Noha a gyerekeket sikerült így megmenteni, a megkéselt nő elhunyt a bántalmazás következtében.

A lapnak a család egy közeli ismerőse azt mondta, a kislányt „a megrázkódtatáson kívül nem érte nagyobb baj”, az arcán és a kezén azonban vágásokat ejtett az apja.

hirdetés

„Szörnyű, de Bogi az egészet végignézte. Most fogja fel igazán a történteket, borzasztóan hiányzik neki az anyukája”

– fogalmazott a lapnak nyilatkozó ismerős.

Egy másik szomszéd szerint a férfi korábban is bántalmazta már a párját, aminek oka az ismerősök szerint féltékenység lehetett. A kislányra már a nagymamája vigyáz, de az eset után a mentőszolgálat munkatársai vitték el. A nagymama – a kislány anyukájának az édesanyja – is az utcában él.

A lap szerint az elkövetőt is kórházba kellett vinni, mert megsebesítette magát. Az ügyben emberölés elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

(A borítókép forrása: police.hu)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés