hirdetés
Belföld

Tizenhattal nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma

hirdetés
Három beteg elhunyt, s tizenhat fővel emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon.
Tizenhattal nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma
hirdetés

Tizenhattal, 3970 főre emelkedett a hazánkban beazonosított koronavírus-fertőzöttek szám****a, valamint elhunyt három krónikus beteg. Az elhunytak száma ezzel 542 főre emelkedett – olvasható a koronavirus.gov.hu oldalon megjelent közleményben.

A gyógyultak száma is nőtt, 2245 főre. Jelenleg az aktív fertőzöttek a tegnapinál kevesebben, 1183-an vannak, közülük 41 százalék budapesti.

hirdetés

Az elhunytak között egyébként 59, a gyógyultak körében pedig 48 százalék a fővárosiak aránya.

Kórházban összesen 397 koronavírusos beteget ápolnak, akik közül huszonegyen vannak lélegeztetőgépen.

A közlemény szerint jelenleg a védekezés második szakaszában vagyunk, ami ellenben nem jelenti a járvány végét, hiszen a járványveszély még nem múlt el. Mint írják:

„az a célunk, hogy fokozatosan, szigorú menetrend szerint újraindítsuk az életet”,

azonban hozzáteszik, az általános óvintézkedések, így különösképpen a védőtávolság betartása továbbra is fontos.

Ismertették azt is, hogy a parlament megkezdte a veszélyhelyzet megszüntetéséről és a járványügyi készültség fenntartásáról szóló törvényjavaslatok vitáját.

A veszélyhelyzet megszüntetésére azért van lehetőség, mert a sikeres védekezésnek köszönhetően a tömeges megbetegedéseket el tudták kerülni, és fokozatosan csökken az aktív fertőzöttek száma.

Továbbra is szükséges azonban a járványügyi készültség fenntartása, lévén, a koronavírus még mindig itt van, és fertőz.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés