hirdetés
Belföld

Terheléses támadás miatt állt le az oltási időpontfoglaló rendszer

Erről Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese számolt be az operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján.

Terheléses támadás miatt állt le az oltási időpontfoglaló rendszer
hirdetés

Kiss Róbert a sajtótájékoztatón elmondta, hogy terheléses támadás érte az oltás időpontfoglaló informatikai rendszerét, ami miatt a rendszer leállt – írja az InfoStart.hu.

Közlése szerint a támadás a receptfelírási rendszert is érintette, azonban a hiba elhárítását követően jelezni fognak. Hasonló támadások más országokban is előfordultak Kiss Róbert szerint.

Hozzátette azt is, felelőtlen emberek követték el a támadást.

Kiss Róbert arra is kitért, hogy szombaton lépnek hatályba a 4 millió beoltotthoz köthető új szabályok. Felhívta azonban a figyelmet rá, hogy továbbra is tilos a gyülekezés, míg a csoportosulás kerülendő.

hirdetés

Ismertette továbbá, hogy csütörtökön a rendőrök 589 esetben találkoztak maszkot nem viselő személyekkel, amivel együtt összesen már 62 ezer ilyen eset miatt kellett intézkedni a járvány kezdete óta.

Ezúttal vendéglátóhelyeken és azokon kívül nem volt szükség intézkedésre, ellenben 161 esetben kellett a kijárási tilalom megszegése miatt intézkedni.

A korridorokon 76 rendőri intézkedést eszközöltek.

Jelenleg 32 838-an vannak karanténban, s 3117 új esetben rendeltek el karantént.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Boskampi)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés