hirdetés
Belföld

Szlávik János szerint szerint a járvány esetében a napi esetszámok figyelése lehet célravezető

A Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa megjegyezte, hogy egyelőre nem ismert pontosan az új koronavírus „működése”, ezért például a napi esetszámok figyelésére célszerű összpontosítani ahelyett, hogy esetleges járványhullámokat próbálnának megkülönböztetni.

Szlávik János szerint szerint a járvány esetében a napi esetszámok figyelése lehet célravezető
hirdetés

Éppen a napi esetszámokkal kapcsolatosan Szlávik János az InfoRádióban elmondta, hogy 30-40-50 körülire emelkedtek a hazai esetszámok, azonban más, környékbeli országhoz viszonyítva még mindig jobb helyzetben vagyunk.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy immár látható, hogy az évszak nem befolyásolja a vírust, vagyis nyáron, ősszel, télen és tavasszal egyaránt képes terjedni. Mindez azt is jelenti, hogy az iskola kezdetével figyelemmel kell kísérni a járvány következő szakaszának alakulását.

A főorvos ugyanakkor, mivel a koronavírus működése még nem ismert pontosan, kifejezett hullámokról nem beszél, s azzal kapcsolatosan sem foglalt állást ezért, hogy a mostani emelkedés egy esetleges második hullám kezdetét jelentheti-e.

Ehelyett úgy véli, hogy az esetszámokat érdemes figyelni a szükséges beavatkozások megtételéhez, valamint a szennyvíz vizsgálata is jó alapot adhat. Szlávik János szerint amennyiben a szennyvízben a koronavírus genetikai örökítőanyagának szintje emelkedik, úgy egy-két hét múlva az esetszám növekedése várható. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte:

hirdetés

„Budapesten és Miskolcon már növekedést tapasztaltak, ezért ezeken a helyeken várható, hogy esetszám-emelkedés jön a következő hetekben”.

A főorvos hangsúlyozta a már bevezetett szabályok betartásának fontosságát, különös tekintettel a maszk viselésére, a távolságtartásra, illetve a fertőtlenítésre.

Az orosz vakcináról szólva kifejtette, hogy véleménye szerint nem lehet egy januárban azonosított vírusból fél év alatt törzskönyvezett védőoltást előállítani, így szkeptikus a szóban forgó védőoltással kapcsolatosan. Kiemelte azt is, hogy a júliusban zárult fázis II-es vizsgálatokat fázis III vizsgálatoknak kell követniük, azonban ehhez több tízezer emberen kellett volna kipróbálni az oltást, akiknek már csak a beoltása is több hónapot vehet igénybe. A negyedik lépésre, amely a járványos körülmények közti kipróbálás, újabb három-négy hónapot kell számolni.

Szlávik János szerint 2021 eleje előtt egyetlen vakcinakezdemény sem juthat engedélyhez éppen ezen tényezők miatt.

Szólt arról is, hogy már közel hatvan oltást teszteltek, amelyek jobbára nagyon biztonságosak, s valamilyen immunválaszt váltanak ki, azonban addig ezek nem hozhatóak forgalomba, amíg nem próbálták ki őket járványos körülmények közt.

A főorvos hangsúlyozta, hogy meg kell várni a vizsgálatok végét ahhoz, hogy a világ hatékony és biztonságos védőoltáshoz jusson.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés