hirdetés
Belföld

Szijjártó: a kormány célja, hogy a hazai tulajdonú cégek alkossák az élelmiszerellátás gerincét

A koronavírus-járvány alatt felértékelődött az önellátás képessége, ezért a kormány célja, hogy az élelmiszerellátás gerincét a hazai tulajdonú vállalatok alkossák - közölte pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó: a kormány célja, hogy a hazai tulajdonú cégek alkossák az élelmiszerellátás gerincét
hirdetés

A tárcavezető a Hunent Víziszárnyas Feldolgozó Zrt. új beruházásának bejelentésén hangsúlyozta, hogy a pandémia következtében mára meghaladottá vált a régi dogma az ellátási és beszállítói láncok nemzetközivé tételéről, és a világ országai elkezdtek az önellátás képességére törekedni. Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt két évben súlyos kihívásokkal kellett szembesülni, s új korszak kezdődött a világgazdaságban, amelynek részeként megindult a nemzetközi piacok újrafelosztása.

"Az új kihívások azonban új lehetőségeket is jelentenek Magyarország számára" - fogalmazott.

Hozzátette, hogy azok a szereplők lehetnek igazán sikeresek, amelyek a nehézségekre leépítések helyett beruházásokkal válaszoltak. Szerinte Magyarország gazdasága ennek megfelelően tavaly minden idők egyik legjobb évét zárhatta.

A mélykúti üzem most bejelentett bővítése mintegy 6,5 milliárd forintból valósul meg, amelyhez az állam 2,2 milliárd forint támogatást biztosít, amiért cserébe a cég ötszáz munkahely megőrzésére vállalt kötelezettséget.

hirdetés

A miniszter ennek kapcsán arról számolt be, hogy a vállalat 90 százalékban hazai beszállítókkal dolgozik, míg a termékei nagyjából 70 százalékát külföldön értékesíti.

Végül leszögezte, hogy a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart ezért is stratégiai ágazatként kell kezelni. Majd tudatta, hogy az élelmiszeriparnak tavaly 16 százalékkal nőtt a termelési értéke, amely több mint 4000 milliárd forint volt. Az ágazat 145 ezer embernek ad munkát jelenleg Magyarországon.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés