hirdetés
Belföld

Százezer körül lehet a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon Merkely Béla szerint

Százezer körül lehet hazánkban a koronavírus-fertőzöttek száma Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint.

Százezer körül lehet a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon Merkely Béla szerint
hirdetés

Merkely Béla az ATV Heti napló című műsorában azt mondta, szerinte egyetlen intézkedéssel nem lehet legyőzni a koronavírust, azonban ő maga például kötelezővé tenné az arcmaszk használatát, amelyet minél többen használnak, annál nagyobb eséllyel szorul vissza a vírus reprodukciós rátája. Ez utóbbi arányszám egyébként múlt héten a kettőt is meghaladta, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy-egy fertőzött legalább két másikat fertőzött meg.

A SOTE rektora szólt arról is, hogy míg az első hullám alatt nem volt cirkuláló a vírus, addig a behurcolást követően immár a tavaszi helyzethez képest legalább tízszeres mértékű a fertőzés cirkulációja.

A szakember szerint a valódi szám az igazolt fertőzések számának nagyjából a hússzorosa, tehát megközelítőleg százezer fertőzött lehet Magyarországon.

Merkely Béla megjegyezte azt is, a koronavírus önmagában a határok bezárásával nem állítható meg, azonban ő maga már korábban megtette volna ezt a lépést – a Horvátországgal szemben támasztott félelmek pedig meglátása szerint be is igazolódtak.

A tavaszi helyzethez képest az egyik legjelentősebb változásként azt írta le, hogy immár főleg 20-30 évesek kapják meg a vírust. A halálesetek várható számát illetően bizonytalan ugyan, de külföldi példák alapján arra számít, hogy 3-4 hét alatt robbanhatnak be a számok, hacsak nem lassítjuk a folyamatot azzal, hogy kiemelten figyelünk az idősekre.

A szakember felhívta a figyelmet a maszkviselés mellett a kézmosás és a távolságtartás fontosságára is, illetve megjegyezte, hogy nem elég csak a tünettel rendelkezőket tesztelni, már csak azért sem, mert a leginkább éppen a megfertőződést követő, javában még tünetmentes időszakban adható tovább a vírus.

Merkely Béla szerint elsődleges feladat az iskolák stabilan tartása és a szociális, valamint egészségügyi intézmények védelme.


hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés