hirdetés
Belföld

Stabilizálódni látszik a kórházba kerülő koronavírusos betegek száma

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa azt mondta, hogy stabilizálódni látszik a kórházba kerülő koronavírusos betegek száma, s várakozása szerint az intézmények bírni fogják majd a terhelést.

Stabilizálódni látszik a kórházba kerülő koronavírusos betegek száma
hirdetés

Az infektológus az ATV Start című műsorában elmondta, hogy egyáltalán nem kizárt, hogy akár napi 178 körül legyen az elhunytak száma, ám stabilizálódni látszik a fertőzöttek száma – írja az atv.hu.

A szakember elmondta azt is, hogy már márciusban kiadtak a koronavírusos betegek ellátásáról egy protokollt, ami folyamatosan változik, részben kikerülnek bizonyos gyógyszerek a javasolt készítmények közül, ami elmondása szerint teljesen természetes.

Most egyébként leginkább a favipiravirt és a remdesivirt alkalmazzák, továbbá a vérplazma kezelés is segíthet, ám azt inkább a korai stádiumban lévő betegeknél lehet alkalmazni. Nehézséget jelent még, hogy a gyógyultak közül átlagosan csak minden tizedik személy tud plazmát adni, így viszonylag kevés a plazma.

Szlávik János ismertette, hogy a kezdeti hat-hét kórház helyett már 78-ban zajlik koronavírusos betegek ellátása, s egyelőre bírják az intézmények a terhelést. Jó hír, hogy stabilizálódni látszik a kórházba kerülő betegek száma, ugyanakkor az sem kizárható, hogy a jövőben akár napi 178 koronavírusos halott is legyen.

hirdetés

Megjegyezte, a férfiak közt magasabb a betegek aránya, mint az azonos korú nők közt, és továbbra is főleg az idősebb korosztály veszélyeztetett. Rajtuk kívül a cukorbetegek, azok, akik dohányoznak, a Down-szindrómával élők, a kórosan elhízottak, valamint a szív és érrendszeri betegségekben szenvedők is nagyobb kockázatnak vannak kitéve.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés