hirdetés
Belföld

Sokfelé új futókörök épülnek

Nemcsak Budapesten, de több vidéki településen is állami támogatással épülhetnek futókörök egy most induló program keretében, miután az elmúlt időszakban megfigyelhető volt az aktív életmódot megkönnyítő „futóutak” építésének gyakoribbá válása.

Sokfelé új futókörök épülnek
hirdetés

Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos egy újonnan induló programról szólva az InfoRádiónak elárulta, hogy a fővárosban és országszerte futókörök épülnek állami támogatással. A kormány ugyanis pályázatot írt ki futókörök építésére, amelyek árát az önkormányzatoknak csak felerészben kell állniuk, hiszen a másik 50 százalék állami támogatásból fedezhető.

Az InfoStart.hu a kormánybiztos ismertetése alapján azt írja, hogy a program minimális feltételeként az új futóköröknek legalább 120 centiméter szélesnek és 1 kilométer hosszúnak kell lenniük, így a legrövidebb létesíthető kör bekerülési költségei nagyjából 70-100 millió forint között mozoghatnak.

A programra nagyjából 450 millió forintot különítettek el, s a kormánybiztos reményei szerint a következő évben már elkészülnek a támogatott futókörök. Tizenkét település jutott támogatáshoz, ezek pedig Baja, Fót, Gödöllő, Esztergom, Hajdúböszörmény, Kecskemét, Pápa, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, illetve Budapesten belül Kőbánya és Óbuda.

Révész Máriusz úgy véli, hogy az elkészült beruházások láttán az emberek érzékelik majd, milyen nagy a futókörök sikere, s így a következő lehetőségeknél még többen jelentkeznek majd.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés